október 3, 2024
Miért érnek korábban a gyerekek napjainkban

A gyermeki fejlődésben megfigyelhetők bizonyos változások az eltelt néhány évtizedben, amelyek felhívják a figyelmünket arra, hogy a kicsik korábban kezdenek meg bizonyos szakaszokat az életükben, mint régebben, és gyakorlatilag a felnőttkor szakaszaira is ez vonatkozik.

Az azonban egyáltalán nem egyértelmű, hogy a korábban elkezdett érés egy az egyben együtt jár-e az érettséggel is, illetve az is problémásnak látszik, hogy a testi fejlettséggel párhuzamosan halad-e a lelki fejlődés.

Hogyan változnak az életszakaszok manapság?

A lelki egészség az egyik leglényegesebb kérdés, ha nem csak átbukdácsolni szeretnénk az életen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lennének kríziseink vagy nehézségeink, hiszen azokat az élet hozza, hanem azt, hogy képesek vagyunk-e megbirkózni ezekkel, illetve az különféle váratlan események kihívásaival. 

Szerencsére ma már senki nem tartja szégyellni valónak a szakértő segítséget az elakadásaiban, és ha a lehető leggyorsabban, illetve legkevesebb energiaráfordítás mellett szeretnénk ezt megkapni, akkor akár az interneten keresztül is kérhetjük, például az OnlinePszichológus szolgáltatásainak jóvoltából.

A testi érettség korábbi elérése a gyerekeknél olyan tényezőkkel is összefüggésben van, mint az, ahogyan ma lehetőségük van táplálkozni, illetve amilyen támogatást kapnak mindemellé, például azáltal, hogy orvosok is figyelnek rájuk, hogy biztosítsák a minél egészségesebb fejlődést. Ezek a tényezők, illetve a test általános jó állapota azonban hatással van arra is, hogy mikor következik be a nemi érés. 

Egyébként ugyanezeket megfigyelhetjük az élet másik oldalán is, abban, hogy az öregedés is megváltozik, lassabban megy végbe, ha megfelelő életmódot folytatunk, és helyesen étkezünk.

Nem csak biológiai okok állhatnak a háttérben

A korán elkezdett érés és felnőtté válás, amelyet akár nagyon korai párválasztás is követhet, a családból való menekülés szándékát is mutathatja. Ennek lehet oka az otthon uralkodó rossz légkör, a kötődési zavarok vagy akár a túlságosan nagy szorongás is.

A másik oldalon pedig látnunk kell azt is, hogy a modern világban mennyi információ éri el a gyerekeket, akik természetes módon amúgy is érdeklődést mutatnak a felnőttek világa iránt. Mindezek szintén eltolják a fejlődést egy korábbi időpontra, és fontos, hogy szülőként tudatosan foglalkozzunk azzal, hogy a gyermekünk ki tudja hámozni az őt érő tudáshalmazból azt, ami építő lehet a számára.

A gyerek ráadásul fogyasztó is, így konkrétan rá is irányulnak a kampányok, amelyeknek szerteágazó hatásai vannak. Végül meg kell említeni azt is, hogy maguk a gyermekek is korán szexualizálva vannak, ennek kiváló példája lehet egy gyerekszépségverseny is.

Mit tehetünk?

A világ változásai miatt gyermekeink valóban sok dologban előbbre tartanak, jobb helyzetben vannak mint akár a szüleik generációja, ugyanakkor sokkal sérülékenyebbé is válnak: nem véletlen, hogy gyakoribbak a mentális zavarok vagy az önsértő viselkedés is. Fontos, hogy megóvjuk őket a lelki túlterheléstől. Szülőként az is a dolgunk, hogy figyeljünk gyermekeinkre, és kérjünk számukra segítséget mindig időben!

Kép forrása: onlinepszichologus.net