Rengeteget gondolkoztál már azon, hogy adott egy szabad füves terület, amelyből annyi mindent ki lehetne hozni, de mégsem jönnek az ötletek? Szeretnéd jól kihasználni a rendelkezésre álló teret, de félsz, hogy a megvalósítás után meggondolod magad, és nem lehet visszacsinálni? Segítünk az alkotásban, kreatív megoldásokat kínálunk, amihez két dolgot kell beszerezned, ez pedig a beton (vagy alkotói) illetve egy betonkeverő gép.
- Út vagy kocsibeálló: Egyrészt nem kell csupán a szimpla betonra hagyatkozni, hiszen számos dologgal díszítheted, például kavicsokkal rakhatod ki a járda szélét. Emellett hasznos megoldásnak bizonyulhat, hiszen csapadékos időben vagy hóolvadáskor sem kell térdig járnod a sárban sem gyalog, sem pedig autóval.
- Beton kerítésalap: Noha nem kell több méternyi kerítést kiönteni betonból, de mégiscsak stabilabb alapot nyújt a rákerülő kerítés számára.
- Kerti bútorok: Elsőre furcsának tűnhet kemény és rideg anyagból bútorokat készíteni a kertedbe, azonban ez csak a vázat adja a rákerülő rétegeknek. Az asztalokra kerülhet vízálló terítő, a padokra pedig egy réteg fa és párna, máris komfortosabb ülőalkalmatossággá válnak. A betonkeverő gép nagy segítségedre lesz, cserébe tartós és egyedi kerti bútorokat alkothatsz.
- Medence: Ha van elég helyed egy medence kialakítására, miért ne jutalmaznád meg magad vele a nyári nagy melegre? Az alap kiásása jelenti majd a nagyobb erőfeszítést, hiszen a betonkeverő gép elvégzi majd helyetted a beton homogenizálásának terhét.
- Kerti tó vagy szökőkút: A vizes megoldásoknál maradva van, aki hasonlóan szeretne egy kis kéket a kertjébe, de nem megmártózás céljából. Egy koipontyokkal teli mini tó vagy egy egyszerűen elegáns szökőkút rengeteget emelhet a kert megjelenésén, de ami a legjobb az egészben, hogy betonból könnyűszerrel megoldható.
- Virágtartók és kerti díszek: Ehhez egy kicsivel több felkészültségre lesz szükséged, ugyanis be kell szerezned (vagy össze kell barkácsolnod) hozzá egy használható sablont. Virágtartók esetén gyakori megoldások között szokott lenni, hogy a nagyobb növények vagy kifejezetten kisebb fák számára készítenek óriás cserepeket. A beton balkonládák sem szokatlanok, hiszen sok apró virággal teleültetve esztétikus látványt nyújt. A kiszámolt mennyiségű betont lapátold a betonkeverő gép tartályába, a homogén állag elérését követően pedig öntheted is a sablonba szilárdulni, amelyet később véshetsz, faraghatsz vagy festhetsz.
Ez csak néhány ötlet a sok közül, hiszen az egyedi környezettől és stílusodtól függően még számos más lehetőség is adódhat, csupán beton és egy betonkeverő gép kell hozzá, amelyet megtalálsz a Turbosol kínálatában. A megfelelő arányokat és összetevőket használva a házilag kevert beton megfelelő minőséget biztosíthat, emellett kiváltja a kézi keverés fáradalmait is. A betonkeverő segítségével a keverés során a levegőbuborékokat is könnyen eltávolíthatjuk, így a beton tartósabb és erősebb lehet. Ne félj kreatívan gondolkodni és kísérletezni, hogy a kerted igazán egyedivé váljon!