Az apró ráncok kialakulása már a húszas éveinkben megkezdődik, majd 30 éves kortól ezek egyre inkább mélyülnek, sűrűbbé válnak. A bőr veszít a nedvességtartalmából, kevesebb rugalmas rostos szövet termelődik, így az arc petyhüdtebbé és lazábbá válik. A hyaluronsavas ráncfeltöltés pedig kifejezetten ezeket a területeket célozza, a ránctalanító krémek felületi hatásaival szemben.
Hogyan működik a hyaluronsav?
Egy a szervezetünk által is termelt szerves vegyület, amely az ízületeinkben, a szemeinkben, az idegszöveteinkben, illetve a kötőszöveteinkben és hámszöveteinkben is megtalálható. Jelentős szerepe van a sebgyógyulásban és regenerációs folyamatokban, valamint tömegének több százszorosát képes megkötni vízből. Hozzájárul a hidratációs egyensúly fenntartásához, az idő múlásával azonban egyre kevesebb termelődik belőle, ebből adódik a bőr megereszkedése is.
Mikor javasolt a hyaluronsavas ráncfeltöltés?
Ez az eljárás nem életkorhoz kötött, gyakorlatilag bárki számára elérhető kezelés, amely azonnal látható eredményt biztosít. Általában 30 éves kor felettiek körében számít igazán népszerűnek, hiszen újrahidratálja és feszesebbé teszi az arcot. Ebből adódóan, ha elégedetlen vagy a ránctalanító és hidratáló krémekkel, és látványos fiatalító hatásra vágysz, a hyaluronsavas ráncfeltöltés kitűnő választás!
Mi a ráncfeltöltés alapmechanikája?
A töltőanyag ilyen esetekben közvetlenül a ránc alatti irharétegbe kerül befecskendezésre, ehhez a szakorvos előzetesen kijelöli a bioesztétikai pontokat. A szúrások fájdalmának enyhítése érdekében érzéstelenítő krémmel kenik be az arcot. Hyaluronsavas ráncfeltöltés alkalmával az egyenletesen eloszlatott töltőanyag már a kezelést követően látványosan alátámasztja az egykori ráncokat.
Teljes hatása nagyjából 2 hét után érvényesül, amikor is a hyaluronsav kellő mennyiségű vizet vett fel a környező szövetekből, így fokozatosan feszesíti és ránctalanítja az arcbőrt. A ránctalanító hatás mellett megfigyelhető a bőr élettel teli, üde és hidratált megjelenése is.
Meddig tart a hyaluronsavas ráncfeltöltés hatása?
Míg a kezelés csupán fél órát vesz igénybe, addig a kifejtett hatás akár 1-1.5 évig is látható marad. Ez leginkább a páciens életmódjától függ, hiszen a stressz, a dohányzás, a nem megfelelő táplálkozás, az alulhidratáltság és még sok más tényező is jelentősen befolyásolhatja a hatásosságot.
A hyaluronsav tulajdonságaiból adódóan idő múltával felhasználódik a szervezetben, az örökös élettani folyamatok részévé válik, ezért is vándorolnak el a molekulák a töltés helyéről hosszabb idő után. Mivel egy teljesen természetes, antiallergén töltőanyagról van szó, így nem okoz semmilyen problémát vagy függőséget, így bármikor elvégeztethető egy fenntartó kezelés a hatás meghosszabbítására.
Az Idealmed Orvos-Esztétikai Centrum munkatársai hosszú évek óta magabiztosan és hozzáértő kezekkel végzik ezeket a ráncfeltöltő kezeléseket, ahol a szépészeti kezeléseket orvosi szemmel nézve alakítják ki pácienseikre szabva.