Éppen azon gondolkodunk, hogy milyen távcsövet válasszunk az égbolt megfigyelésére? Az első kutatás és keresgélés során azt fogjuk tapasztalni, hogy nagyon sok lehetőség közül választhatunk. Érdemes azonban nem a szívünkre és a vágyainkra hagyatkozni, hiszen nem biztos, hogy praktikus és jó döntést fogunk így hozni. Első körben nem árt utánajárni a különféle típusoknak és kiegészítőknek, hiszen úgy könnyebb lesz a választás is.
Nem biztos, hogy a méret a lényeg?
A távcsövek kiválasztásakor a átmérőt is figyelembe kell venni. Minél nagyobb ennek az átmérője, annál több fényt képes majd begyűjteni és így a közeli objektumokat és a halványabban látható objektumokat is jól fogjuk látni. A Hold vagy a Jupiter megfigyelésére tökéletes lehet egy 10-13 centiméteres átmérő, de azzal számoljunk, hogy az Uránuszt már nehezebben fogjuk vele kémlelni. Azonban mivel kezdő távcsőről van szó, így ez a méret teljesen jó választás lehet. Ha azt a döntést hozzuk meg, hogy takarékosság szempontjából már egy profibb terméket választunk, akkor mérlegeljük azt is, hogy vajon rendszeresen fogjuk-e használni a távcsövet.
Nagyítás
Ez szintén nagyon fontos, hiszen ez fogja befolyásolni azt, hogy mennyire élesen fogunk látni vele. Ha túl kicsi a távcső és nagy a nagyítás, akkor biztosan homályos képet fogunk kapni. A nagyítás kiválasztásakor vegyük figyelembe azt is, hogy szemüvegesek vagyunk-e. A különböző részleteket a légköri viszonyok is befolyásolhatják és ekkor hiába a nagyítás, nem sok hasznát vesszük.
Távcső állvány
Ez egy igen fontos kiegészítő, hiszen nem lehet csak úgy a levegőben tartani, fontos, hogy stabilan álljon. Az álvány segítségével a megfelelő irányba tudjuk elfordítani és az égboltot így nyugodtan körbepásztázhatjuk. Az állványt állíthatjuk többféle irányba is, hiszen abszolút mozgatható. Léteznek ma már ekvatoriális szerelési módszer is, de ez kezdők számára kevésbé fontos. Ennél a beállításnál az egyik tengelyt a Sarkcsillagra kell irányítani.
Számítógépes összeköttetés
Ma már olyan termékek is léteznek, amelyek lehetővé teszik, hogy számítógép adatbázisából válasszuk ki a megfigyelni kívánt objektumot és a távcső automatikusan rá is fordul arra. Ha nem akarunk az objektumok megkeresésével bajlódni, akkor kényelmi szempontból praktikus lehet, viszont akkor a távcső ár is másképpen alakul.