Az utakon való közlekedés a mindennapi élet szerves része, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Egy olyan világban élünk, ahol a mobilitás meghatározó jelentőséggel bír. Ennél fogva az sem mindegy, hogy milyen járművel indulunk a dolgunkra rendszeres jelleggel. A régi autók korántsem jelentik azt, hogy nem felelnek meg a modern elvárásoknak. Bár tény, hogy a tudomány őrült ütemben halad előre, aminek következtében rendre jönnek le a futószalagokról a modernebb termékek. Az igények is egyre inkább fokozódnak. Ennek következtében a régi autók iránti kereslet csökken. De mi számít réginek? Ez gyakran megítélés kérdése. Európában és Amerikában más megítélés van, mint a harmadik világ országaiban.
De nem is kell olyan messzire menni, mert gyakran a pénztárca a meghatározó. A régi autók bizonyos szempontból olcsóbbak lehetnek. Nem összekeverendőek ezek az oldtimer vagy veterán modellekkel. Ezekről még később szó lesz. Egyszerűen csak azért régi némelyik négykerekű, mert már sok évtizede készült és az akkori kor igényeit igyekezett kielégíteni. Visszatekintve ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy manapság használhatatlan lenne, főleg akkor, ha mindig vigyáztak rá, nem hajtották le és rendszeresen felújították. A régi autók tehát még ugyanúgy kiszolgálnak számos igényt, bár bizonyos hiányosságaik okozhatnak némi kellemetlenséget, de ezt is meg lehet szokni.
A veterán autók nagy figyelmet érdemelnek
A veterán autók egy külön kategóriában vannak, amit nem lehet egyszerűen meghatározni. Bár vannak olyan modellek, amelyek már külső jegyeikben is annyira réginek festenek, így szinte biztosak vagyunk, hogy a veterán típusok sorát bővítik. A helyzet azonban ennél bonyolultabb. Mint mindenhez, úgy ehhez is engedély, papír, részletes dokumentáció szükséges. Csak akkor csatlakozhat egy adott négykerekű a veterán autók családjába, ha az ehhez szükséges iratokkal rendelkezik. A kor még önmagában nem elég. Fontos az eredetiség, a gyári motor és alvázszám, a viszonylag jó állapot, az eredeti kaszni megléte.
Ha mindez adott, akkor érdemes a MAVAMSZ-hoz (Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség) fordulni. Itt a megfelelő eljárás, vizsga keretében megkapható a vágyott okirat. A veterán autók élveznek bizonyos kiváltságokat, de ezek nem örökre szólnak, mert 5 évente újítani kell az engedélyt. Az izomautok.hu weboldalon sok hasznos információt lehet begyűjteni ebben a témában és bátran érdemes elindulni az úton, ha van a garázsban egy olyan megkímélt járgány, amiről úgy gondoljuk, hogy a veterán autók közé tartozik. Az értékét is nagyban növeli az okmány egy ilyen kocsinak, ami eladásnál sokat nyom a latban.