október 3, 2024
egészség

Az egészséges életmód és a tudatos étkezés egyre nagyobb hangsúlyt kap a mindennapokban. Érdemes nekünk is jobban odafigyelni arra, hogy mit, mikor, és milyen mennyiségben fogyasztunk. A szervezetünk már rövid időn belül meghálálja a törődést: erősebb lesz az immunrendszerünk, ennek köszönhetően pedig ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben.

Az interneten számtalan jó tanácsot találhatunk, melyek segítenek az egészséges táplálkozási szokások kialakításában. Mindazonáltal, a különféle diéták rengetegében nehéz kiigazodni, ezért most összeszedtük a legfontosabb tippeket, melyek nagyobb erőfeszítés nélkül is hatásosak. Maradjanak velünk!

1. Ügyeljünk a só és cukor mennyiségére

Az első lépés, amelyet megtehetünk az egészségesebb étkezés irányába, hogy csökkentjük a napi só és cukor bevitelt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 5 gramm a javasolt só mennyiség egy napra. A túlzott sófogyasztás megterheli a vesénket, hiszen ez a szervünk felel a felesleges só eltávolításáért. Az eltúlzott sóbevitel vesekő kialakulásához vezethet. A só nagymértékű fogyasztása miatt puffadás és duzzadás is kialakulhat, mivel a só dehidratáló hatású.

Mindezek fényében tehát érdemes csökkenteni a napi sófogyasztást. Ügyeljünk a rejtett sókra is, amit a különböző péksüteményekben, felvágottakban, és más kész ételekben fogyasztunk. Az otthoni sóhasználat során térjünk át a természetes sókra.

A parajdi só és a Himalája só főzéshez, sófürdőhöz és párologtatáshoz is kiválóan megfelel. Így maximálisan kihasználhatjuk a természetes sók nyújtotta pozitív hatásokat. A természetes sók előnyeiről többet is megtudhatunk a soasztal.hu oldalán, ahol be is szerezhetjük ezeket az értékes kincseket.

A cukorral is csínján kell bánni, ugyanis a túlzott cukorfogyasztás jelentősen hozzájárul a súlygyarapodáshoz és az energiaingadozáshoz. A túl sok cukor emeli a vércukorszintet, ami hosszú távon komolyabb egészségügyi problémákhoz is vezethet. A fogakra is veszélyt jelent, mivel a cukor táplálja a szájban élő baktériumokat, amelyek savakat termelnek. Ezek a savak károsítják a fogzománcot, ami fogszuvasodáshoz vezet.

A napi cukorfogyasztást könnyedén csökkenthetjük, ha kerüljük az üdítőket és minden más cukros ételt. Az otthoni főzés során helyettesítsük a cukrot olyan természetes édesítőkkel, mint a méz, vagy bizonyos gyümölcsök.

2. Törekedjünk a változatos étrendre

A változatos étrend az egészséges étkezés alapja, mert olyan különböző tápanyagokkal látja el a szervezetet, amire az egészséges működéshez szüksége van. Második lépésként próbáljunk minél változatosabb menüket összerakni, és minél többféle ételt fogyasztani.

Sajnos egyetlen étel sem tartalmazza az összes szükséges tápanyagot, ezért van szükség a változatos étrendre. A fontos vitaminokat, ásványi anyagokat, fehérjéket, valamint az egészséges zsírokat és szénhidrátokat csak így pótolhatjuk.

A változatos étkezéssel az immunrendszerünket is támogatjuk. A különféle ételeknek köszönhetően nagy mennyiségben jut C-vitamin, D-vitamin, cink és szelén a szervezetbe. Ezek az anyagok immunerősítő hatásúak, és segítenek a betegségek leküzdésében és megelőzésében.

Az emésztés szempontjából is fontos, hogy ne csak egyfajta ételt együnk. A szervezetnek szüksége van olyan táplálékra, amely rostokban gazdag. A teljes kiőrlésű gabonák, zöldségek, gyümölcsök és hüvelyesek különböző típusú rostokat biztosítanak, amelyek jótékony hatással vannak az emésztőrendszerre.

3. Válasszunk szezonális alapanyagokat

Ha fontos számunkra az egészséges táplálkozás, oda kell figyelnünk a friss és minőségi alapanyagokra. Ezt úgy tehetjük meg a legegyszerűbben, ha mindig szezonális zöldségeket és gyümölcsöket választunk. Ezek az ételek nemcsak finomabbak, hanem tápanyagban is gazdagabbak. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a természetes érési folyamat során fejlődnek, vagyis több vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak.

A szezonális ételek magasabb tápanyagtartalommal rendelkeznek, mivel csak akkor szedik le őket, amikor teljesen beértek. A messziről szállított ételek gyakran éretlen állapotban kerülnek a polcokra, így nem jut elég idő a vitaminok és ásványi anyagok teljes kifejlődésére.

A szezonális termékek általában olcsóbbak is, mert bőségesen elérhetők. Amikor egy zöldség vagy gyümölcs szezonban van, meglehetősen olcsó, hiszen a bővebb ellátás miatt könnyebben kielégíthető a kereslet. Ha a szezonon kívüli termékeket vásárolsz, azok gyakran drágábbak, mivel importálni kell őket, vagy mesterséges körülmények között kell termeszteni.

4. Friss zöldségek és gyümölcs

A friss zöldségekre és gyümölcsökre fokozott szüksége van a szervezetnek. A zöldségekből és gyümölcsökből eltérő típusú vitaminokat és ásványi anyagokat nyerhetünk. Ezek nagy mértékben támogatják az immunrendszert, az anyagcserét és a sejtek regenerálódását. Például a citrusfélék magas C-vitamin-tartalma segít a fertőzések leküzdésében, míg a K-vitaminban gazdag leveles zöldségek elengedhetetlenek a véralvadáshoz.

A gyümölcsök és zöldségek fogyasztása viszonylag egyszerűen beilleszthető az étrendünkbe, hiszen szinte bármilyen formában fogyaszthatjuk őket. Ehetjük nyersen, turmixolva, köretként, vagy levesben. A zöldségekből és gyümölcsökből származó antioxidánsok megőrzik a bőr rugalmasságát, és késleltetik az öregedés látható jeleit.

5. Igyunk elegendő vizet

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a mindennapi folyadék fogyasztásnak, pedig elképesztően fontos. A megfelelő hidratáltság nélkülözhetetlen a tápanyagok felszívódásához, és az egészséges anyagcseréhez. A víz hiánya fáradtságot, fejfájást, és koncentrációs zavarokat okozhat. Ráadásul, a bőr rugalmasságának megőrzésében is hatalmas szerepe van.

Az egészséges étkezés tehát nem lehetséges elegendő víz fogyasztás nélkül. A szervezetnek naponta 2-3 liter folyadékra van szüksége. Lehetőség szerint vizet fogyasszunk, mivel az alkoholos és cukros italok korántsem olyan egészségesek. Ha egy idő után unalmasnak találjuk a sima vizet, adjunk hozzá citromot, uborkát vagy bogyós gyümölcsöket.