október 3, 2024
21. századi innovációk a szerverek világában

Ha létezik terület, ami maga az innováció, akkor az a számítástechnika. Az informatika világában pedig folyamatosan fejlődik minden. Így van ez a szerverek terén is. Ugyanakkor az is látható, hogy a 21. században számos új felfogás és megközelítés lehet a siker titka. Ez viszont erősíti a versenyt, fejlődésre készteti a legnagyobb IT-cégeket is, amivel a felhasználók csak jól járnak. Szervert bérelni – akár virtuálisat – ugyanis ma az egyik legjobb döntés.

A RackForest csapata egy hazai tulajdonban lévő szerver szolgáltatásokat nyújtó cég, és az egyik legsikeresebb a piacon. A recept titka pedig az ügyfélközpontúságban rejlik. Legyen szó VPS (virtuális szerver), rendszer üzemeltetés, tárhely vagy domain biztosításáról, hatékony megoldásokat kínálnak.

Példák a nagyvilágból: HP, Dell és Quanta Computer

Ahhoz, hogy megértsük, mit is jelent ma az innováció a szerverek terén, vegyünk három vezérigazgatót a nagyvilágból. Először is kettőt, akiket ha név szerint nem is ismerünk, az általuk vezetett vállalatról alighanem hallottunk már. Ők Meg Whitman, a HP vezérigazgatója, és Michael Dell, a Dell vezetője. Harmadik emberünk pedig egy kicsit kakukktojás, ámbár történetünk főszereplője, Barry Lam, a Quanta Computer alapítója és vezetője, aki nyers őszinteségével és innovációival szinte rakétaként lőtt ki Tajvanból, és vette fel a versenyt a legnagyobb nyugati vállalatokkal.

Szerver: nemcsak termék, szolgáltatás is

Szögezzük le, hogy minden szerverszolgáltató vállalat alapja, hogy nemcsak terméket, hanem szolgáltatást kínál. Felhasználóként alighanem mi magunk is ezt keressük. A Quanta sikere ugyanakkor a rugalmasságban rejlik. Elsőként ismerték fel például, hogy a szerveren található műanyag logó miatt a hűtött levegő áramlása akadályoztatott, és ez megnöveli az üzemeltetési költségeket, egyszerűen lekapták róla. Fittyet hányva a reklámra és marketingre – de milyen jól sült el, és mindenki jól járt vele!

Amit felhasználóként keres az ember, az a gazdaságos, hatékony, felhasználóbarát alternatíva. A Quanta ebben is elkezdte felvenni a versenyt – habár a “régi nagyok” még mindig kimagasló minőséget képviselnek. Aki ebből a háromból választ, aligha nyúl mellé. Az Amazon, a Facebook, a Google viszont már a Quanta mellett voksol, ha számítógépet kell rendelni.

A felsorolt példák jól mutatják, hogy sosem szabad hátradőlni, és mindig törekedni kell az innovációra. Az ügyfélközpontúság pedig a 21. század egyik legfontosabb üzleti modellje lett.

Miért éri meg bérelni vásárlás helyett?

Amennyiben ma valaki szervert szeretne bérelni, több esetben jobban jár, mintha vásárolna. Főként akkor, ha a szerver virtuálisan fut – mint a VPS esetében. Nincs fizikai karbantartás, mégis saját operációs rendszert futtatunk, saját szoftveres ellátottsággal, frissítésekkel. Adatainkhoz pedig senki nem fér hozzá jogosultság nélkül – akárcsak egy dedikált szerver esetében.